Isztambul, Törökország
Előző történelmi nevein Bizánc, Konstantinápoly
Előző történelmi nevein Bizánc, Konstantinápoly
Törökország legnagyobb városa, a Boszporusz és a Márvány tenger két oldalán terül el.
Népessége: 13 millió
Területe: 1 538 km²
Pénzneme: török líra, de elfogadnak eurót és USA dollárt is
Pénzneme: török líra, de elfogadnak eurót és USA dollárt is
A török konyhát jelentősen befolyásolta az Oszmán Birodalom sokszínűsége, multikulturális környezete. Az oszmán konyhaművészet egyesítette a birodalom területén élő népek ételeit és elkészítési módszereit. A legnagyobb befolyást a görög és közel-keleti konyha gyakorolta rá, de keverednek benne az ősi, közép ázsiai hagyományok is. - forrás
Nekem vannak a legjobb barátaim a világon. :) Talán közhelynek hangzik, de tényleg így van. Ez az év nem igazán úgy alakult eleinte, ahogy elterveztem. És mivel tervezgetős típus vagyok, eléggé zokon vettem a sorstól, hogy kivette a kezemből az irányítást. Miközben a legnagyobb önsajnálat közepette vergődtem, a barátaim a hátam mögött összefogtak, és szülinapom alkalmából közösen befizettek egy három napos isztambuli kiruccanásra, bízva benne, hogy ez majd felráz végre.
Nos, bejött! :)
Nos, bejött! :)
Hatan mentünk, hajnalban indultunk, még akkor is korán volt, amikor odaértünk. Ahogy megérkeztünk, lepakoltunk, és már indultunk is körülnézni. Nem fogom leírni a három nap összes eseményét, mert az egy önálló blogot igényelne, pláne, hogy úgy éreztük, mintha három hetet töltöttünk volna ott, annyira eseménydúsan teltek a napok. De ez mégiscsak egy evős-ivós blog, így megpróbálok az ételekre, italokra, vendéglátásra koncentrálni.
A városnak két része van, az ázsiai és az európai. Mi, az idő rövidsége miatt csak az európai oldalon bolyongtunk - a Laleli negyedben, az egyetem közelében laktunk -, de mivel a reptér felé az ázsiai részen keresztül vezet az út, ezt a környéket is láthattuk a taxiból. Óriási különbség van köztük, mintha nem is ugyanaz a város lenne. Az ázsiai oldalon irodaházak, lakóparkok, családi házas övezetek váltakoznak, míg az európai rész egy hatalmas, összefüggő "nyócker", megfűszerezve rengeteg bazárral, kirakattal, utcai árussal és az elmaradhatatlan szeméthegyekkel. Újra kellett értelmeznem a Budapestről alkotott véleményemet, a magyar főváros kifejezetten tiszta és rendezett ahhoz képest, amiket itt tapasztaltunk. Van azonban egy, ám igen jelentős különbség a mi kerületünk és Isztambul között, mégpedig az emberek. A legszembetűnőbb eltérés egyértelműen a hangulatuk. Itt mindenki folyamatosan mosolyog.
És teázik. A boltban, a bolt előtt, a járdán, a padon, a kikötőben. Mindenhol. Bármit is akarsz tőlük, vagy ők tőled, előbb megkínálnak téged is, az a biztos.
És bármilyen nyelven beszélnek veled, hogy otthon érezd magad. Rengeteg energiát fektetnek a turisták és önmaguk szórakoztatásába, az egész életük arról szól, hogy meggyőzzenek másokat, tőlük bármit be lehet szerezni, természetesen a legjobb áron és minőségben. És sok esetben valóban így is van. Persze itt is bele lehet futni olyanokba, akik magasról tesznek a vevőre, többszöröséért árulják ugyanazt, amit pár sarokkal arrébb is megvehetsz és ha alkudozni akarsz, majd hogy nem elkergetnek, de egyáltalán nem ez a jellemző.
Mivel mindent látni akartunk, amit három nap alatt látni lehet, rengeteget gyalogoltunk, nézelődtünk, így nem igazán volt időnk „rendes” étteremben enni (az utolsó estét kivéve), de ezek amúgy is drágák voltak a helyi gyorséttermekhez képest. Gyorsétterem alatt a pultos, tálcás változatot értem, de ezek mellett sok beülős, felszolgálós hely is akad, az áraik hasonlóak, a kínálat pedig szinte teljesen ugyanaz. Mindenhol kint állnak a pincérek, és alig várják, hogy becsalogathassák az arra tévedőket. Ne dőljünk be azonban minden kedves mosolyú vendéglátósnak, érdemes átbogarászni az étlapokat, amik rendszerint ki vannak állítva a bejáratnál. Az árak közt akár komoly eltérés is lehet, de ha szánunk rá egy kis időt, hamar fel lehet térképezni a kínálatot.
A városnak két része van, az ázsiai és az európai. Mi, az idő rövidsége miatt csak az európai oldalon bolyongtunk - a Laleli negyedben, az egyetem közelében laktunk -, de mivel a reptér felé az ázsiai részen keresztül vezet az út, ezt a környéket is láthattuk a taxiból. Óriási különbség van köztük, mintha nem is ugyanaz a város lenne. Az ázsiai oldalon irodaházak, lakóparkok, családi házas övezetek váltakoznak, míg az európai rész egy hatalmas, összefüggő "nyócker", megfűszerezve rengeteg bazárral, kirakattal, utcai árussal és az elmaradhatatlan szeméthegyekkel. Újra kellett értelmeznem a Budapestről alkotott véleményemet, a magyar főváros kifejezetten tiszta és rendezett ahhoz képest, amiket itt tapasztaltunk. Van azonban egy, ám igen jelentős különbség a mi kerületünk és Isztambul között, mégpedig az emberek. A legszembetűnőbb eltérés egyértelműen a hangulatuk. Itt mindenki folyamatosan mosolyog.
És teázik. A boltban, a bolt előtt, a járdán, a padon, a kikötőben. Mindenhol. Bármit is akarsz tőlük, vagy ők tőled, előbb megkínálnak téged is, az a biztos.
És bármilyen nyelven beszélnek veled, hogy otthon érezd magad. Rengeteg energiát fektetnek a turisták és önmaguk szórakoztatásába, az egész életük arról szól, hogy meggyőzzenek másokat, tőlük bármit be lehet szerezni, természetesen a legjobb áron és minőségben. És sok esetben valóban így is van. Persze itt is bele lehet futni olyanokba, akik magasról tesznek a vevőre, többszöröséért árulják ugyanazt, amit pár sarokkal arrébb is megvehetsz és ha alkudozni akarsz, majd hogy nem elkergetnek, de egyáltalán nem ez a jellemző.Mivel mindent látni akartunk, amit három nap alatt látni lehet, rengeteget gyalogoltunk, nézelődtünk, így nem igazán volt időnk „rendes” étteremben enni (az utolsó estét kivéve), de ezek amúgy is drágák voltak a helyi gyorséttermekhez képest. Gyorsétterem alatt a pultos, tálcás változatot értem, de ezek mellett sok beülős, felszolgálós hely is akad, az áraik hasonlóak, a kínálat pedig szinte teljesen ugyanaz. Mindenhol kint állnak a pincérek, és alig várják, hogy becsalogathassák az arra tévedőket. Ne dőljünk be azonban minden kedves mosolyú vendéglátósnak, érdemes átbogarászni az étlapokat, amik rendszerint ki vannak állítva a bejáratnál. Az árak közt akár komoly eltérés is lehet, de ha szánunk rá egy kis időt, hamar fel lehet térképezni a kínálatot.
A városban folyton pezseg az élet, de természetesen este indulnak be igazán, mint bármely más déli országban. Séta közben szinte minden sarkon találunk mozgó árusokat, akik gesztenyét vagy kukoricát sütnek, gyümölcsöket és frissen facsart narancs, grapefruit vagy gránátalma levet kínálnak.
Akár csak Olasz-, Spanyol-, vagy Görögországban, itt is nagyon széles kínálatot találhatunk zöldséges ételekből. Azért szeretem ezeket a konyhákat, mert itt nem derogál salátát enni, nem csak az alakjukra/egészségükre odafigyelő, tudatosan táplálkozó emberek választanak ilyesmit az étlapról. A törökök mesterei a különféle, zöldségekből készült krémeknek, mint például a humusz és a padlizsánkrém, az egyik legnagyobb kedvencem pedig a "török rizs", azaz a tört búza (bulgur), amit köretként szolgálnak fel. Ezek mellett természetesen itt is jelen van önálló ételként a grillezett paprika, cukkini, padlizsán, bár utóbbinak az olasz változatára esküszöm inkább, a törökök túl nagy darabokra vágják, így a jellegzetes, karamellizált íz kevésbé érvényesül. A friss salátákkal és a hagyományos péksüteményekkel (pide, lavas) kiegészítve olyan változatos menüket lehet összeállítani, hogy még a megrögzött húsevők is kedvüket lelhetik bennük.
Húsok tekintetében főként borjú, bárány, baromfi és különböző halak teszik ki a választékot. Ezeket nagyon sokféleképpen készítik, egyben sütve, saslikként, darálva, pitába töltve, vagy lavas-ba tekerve, rakott változatban stb. Mivel félvega vagyok, ezt a skálát nem kóstoltam végig. Kétszer ettem húst a három nap alatt, ebből az egyik egy pirított padlizsános, darált bárányhúsos egytál étel, a másik grillen egyben sütött hal (talán sügér) volt. Előbbinek egyediségét a különleges fűszerezés adja, a görögökhöz hasonlóan itt is előszeretettel használnak őrölt köményt, fahéjat, petrezselymet a húsos ételekhez. A halban nem volt semmi érdekes, nagyon enyhén fűszerezve, önmagában megsütve, salátával tálalták, épp az egyszerűsége miatt volt olyan finom. Ami azonban felejthetetlenné tette, az a kiválasztási procedúra volt, ezért sem tudom biztosan, hogy milyen halat is ettem, csak azt, hogy hogyan nézett ki. :)
Az étterem a halpiac mellett volt, amit rögtön az első nap megtaláltunk. Sosem voltam még halpiacon, de épp ilyennek képzeltem. Hihetetlen választék, zsongás, zaj és olyan tengeri teremtmények, amilyenekről még sosem hallottam. Ide vitt ki minket a pincér, nekünk pedig csak rá kellett mutatnunk, hogy mit kérünk. Majd, mivel a barátaim megemlítették, mintegy mellékesen, hogy a szülinapomat ünnepeljük - ezt egyébként többször is bevetettük, további kedvezményeket kicsikarva az alkudozások során – a pincér hozott egy szelet fügetortát is ajándékként. :)
Erre a vacsorára az utolsó esténken került sor és tökéletes lezárása volt az útnak, tekintve, hogy a pincér egy majdnem félszer nagyobb számlát (számla, értsd: mozijegy méretű papírfecni, kb négy szó felfirkálva és a végösszeg) hozott, mint amekkorára számítottunk. Első döbbenetünkön viszonylag hamar túljutottunk és, tanulva a korábbi három nap eseményeiből, elkezdtük megfogalmazni, hogy hogyan is dumáljuk ki magunkat ebből a helyzetből. Utolsó nap, maradék pénz, de még ha lett volna nálunk annyi, akkor sem fizettük volna ki, mivel távolról sem értettünk egyet az étterem számolási módszerével. Amikor a fizetős pincér visszajött a cehhért, felvázoltuk neki a mi verziónkat a számlára, amit ő nevetve fogadott. Kiderült, hogy a rögtön az érkezéskor, kéretlenül a poharainkba töltögetett víz és a kenyér is felszámolásra került, erről persze előtte senki sem szólt, az étlapon szereplő, normális árú gyümölcssalátának a dupláját hozták ki, bár ezt sem mi kértük így, a sörnek pedig a pohár ára van feltüntetve, de ha egy sört kérsz, azt persze korsónak értik. És ő, a pincér a legkevésbé sem érti, min vagyunk meglepődve. Mondtuk neki, hogy számoljunk együtt, mert ez akkor is sántít. Azért az mégsem lehet, hogy pár szem plusz gyümölcs, kenyér, néhány pohár víz és a sör pohár-korsó különbsége a harmadát tegye ki egy hat fős vacsora árának. Mikor ezt számokkal is alátámasztottuk, láthatóan sikerült zavarba hoznunk. Na, de ő sem tétovázott sokáig, fogta a számlát, áthúzta az első végösszeget és odaírt egy újat, valamivel kevesebbet, úgy találomra. Itt már éreztük, hogy nyert ügyünk lesz, csak ki kell tartanunk. Addig addig számolgattunk közösen oda-vissza, hogy csak kihoztuk annyira, amennyire mi akartuk. És látszólag még a pincér szórakozott a legjobban egész idő alatt. Így végül mindenki jól járt de legfőképpen mindenkinek szereztünk egy vidám estét.
Ez az egy eset tökéletes példa a törökök hozzáállására, az isztambuli vendéglátás mikéntjére, és hogy soha semmit ne vegyünk komolyan, amit a törökök mondanak. :)
Isztambulban turistaként az élet elég vicces, egyetlen nyaralásomon sem nevettem ennyit. Az ország hivatalos pénzneme a török líra, de elfogadják a dollárt és az eurót is, olyannyira, hogy képesek akár úgy visszaadni, hogy mindhárom valutából kapunk. Következésképp nem mindig találja el az ember, hogy az adott termék ára miben is van megadva, ami mókás szituációkhoz vezethet az alkudozás során. Egyik utolsó vásárlásunkkor történt, hogy mikor épp azon örvendeztünk, milyen sikeresen lealkudtuk 70-ről 15 lírára a kinézett párnahuzatokat, az eladó (János, akinek élete első szerelme, mit tesz Isten, egy magyar lány volt...) eurót kért. Mondtuk, hogy így nem áll az üzlet, de persze végül csak elhoztuk 15 líráért a vásárfiát, bár ez további fél órát és vagy 10 közös fotót igényelt. :)
A törökök vidámak, kedvesek, barátságosak, és nagyon igyekeznek, hogy az odalátogató külföldiek jól érezzék magukat. Isztambulban az embernek nem kell aggódnia, hogy unalmasan telnek majd a napjai, akár vásárolgatni megy oda, akár kulturálódni vágyik, de úgy az igazi, ha nem tűzünk ki célt és nem elvárásokkal telve vágunk neki az utazásnak. Nagyon hálás vagyok a barátaimnak, hogy megszervezték ezt az utat, mert ez a város elképesztő erővel ragadott ki a valóságból, ráadásul életemben először belekóstolhattam kicsit a kelet varázsába... :)
Akár csak Olasz-, Spanyol-, vagy Görögországban, itt is nagyon széles kínálatot találhatunk zöldséges ételekből. Azért szeretem ezeket a konyhákat, mert itt nem derogál salátát enni, nem csak az alakjukra/egészségükre odafigyelő, tudatosan táplálkozó emberek választanak ilyesmit az étlapról. A törökök mesterei a különféle, zöldségekből készült krémeknek, mint például a humusz és a padlizsánkrém, az egyik legnagyobb kedvencem pedig a "török rizs", azaz a tört búza (bulgur), amit köretként szolgálnak fel. Ezek mellett természetesen itt is jelen van önálló ételként a grillezett paprika, cukkini, padlizsán, bár utóbbinak az olasz változatára esküszöm inkább, a törökök túl nagy darabokra vágják, így a jellegzetes, karamellizált íz kevésbé érvényesül. A friss salátákkal és a hagyományos péksüteményekkel (pide, lavas) kiegészítve olyan változatos menüket lehet összeállítani, hogy még a megrögzött húsevők is kedvüket lelhetik bennük.
Húsok tekintetében főként borjú, bárány, baromfi és különböző halak teszik ki a választékot. Ezeket nagyon sokféleképpen készítik, egyben sütve, saslikként, darálva, pitába töltve, vagy lavas-ba tekerve, rakott változatban stb. Mivel félvega vagyok, ezt a skálát nem kóstoltam végig. Kétszer ettem húst a három nap alatt, ebből az egyik egy pirított padlizsános, darált bárányhúsos egytál étel, a másik grillen egyben sütött hal (talán sügér) volt. Előbbinek egyediségét a különleges fűszerezés adja, a görögökhöz hasonlóan itt is előszeretettel használnak őrölt köményt, fahéjat, petrezselymet a húsos ételekhez. A halban nem volt semmi érdekes, nagyon enyhén fűszerezve, önmagában megsütve, salátával tálalták, épp az egyszerűsége miatt volt olyan finom. Ami azonban felejthetetlenné tette, az a kiválasztási procedúra volt, ezért sem tudom biztosan, hogy milyen halat is ettem, csak azt, hogy hogyan nézett ki. :)
Az étterem a halpiac mellett volt, amit rögtön az első nap megtaláltunk. Sosem voltam még halpiacon, de épp ilyennek képzeltem. Hihetetlen választék, zsongás, zaj és olyan tengeri teremtmények, amilyenekről még sosem hallottam. Ide vitt ki minket a pincér, nekünk pedig csak rá kellett mutatnunk, hogy mit kérünk. Majd, mivel a barátaim megemlítették, mintegy mellékesen, hogy a szülinapomat ünnepeljük - ezt egyébként többször is bevetettük, további kedvezményeket kicsikarva az alkudozások során – a pincér hozott egy szelet fügetortát is ajándékként. :)Erre a vacsorára az utolsó esténken került sor és tökéletes lezárása volt az útnak, tekintve, hogy a pincér egy majdnem félszer nagyobb számlát (számla, értsd: mozijegy méretű papírfecni, kb négy szó felfirkálva és a végösszeg) hozott, mint amekkorára számítottunk. Első döbbenetünkön viszonylag hamar túljutottunk és, tanulva a korábbi három nap eseményeiből, elkezdtük megfogalmazni, hogy hogyan is dumáljuk ki magunkat ebből a helyzetből. Utolsó nap, maradék pénz, de még ha lett volna nálunk annyi, akkor sem fizettük volna ki, mivel távolról sem értettünk egyet az étterem számolási módszerével. Amikor a fizetős pincér visszajött a cehhért, felvázoltuk neki a mi verziónkat a számlára, amit ő nevetve fogadott. Kiderült, hogy a rögtön az érkezéskor, kéretlenül a poharainkba töltögetett víz és a kenyér is felszámolásra került, erről persze előtte senki sem szólt, az étlapon szereplő, normális árú gyümölcssalátának a dupláját hozták ki, bár ezt sem mi kértük így, a sörnek pedig a pohár ára van feltüntetve, de ha egy sört kérsz, azt persze korsónak értik. És ő, a pincér a legkevésbé sem érti, min vagyunk meglepődve. Mondtuk neki, hogy számoljunk együtt, mert ez akkor is sántít. Azért az mégsem lehet, hogy pár szem plusz gyümölcs, kenyér, néhány pohár víz és a sör pohár-korsó különbsége a harmadát tegye ki egy hat fős vacsora árának. Mikor ezt számokkal is alátámasztottuk, láthatóan sikerült zavarba hoznunk. Na, de ő sem tétovázott sokáig, fogta a számlát, áthúzta az első végösszeget és odaírt egy újat, valamivel kevesebbet, úgy találomra. Itt már éreztük, hogy nyert ügyünk lesz, csak ki kell tartanunk. Addig addig számolgattunk közösen oda-vissza, hogy csak kihoztuk annyira, amennyire mi akartuk. És látszólag még a pincér szórakozott a legjobban egész idő alatt. Így végül mindenki jól járt de legfőképpen mindenkinek szereztünk egy vidám estét.
Ez az egy eset tökéletes példa a törökök hozzáállására, az isztambuli vendéglátás mikéntjére, és hogy soha semmit ne vegyünk komolyan, amit a törökök mondanak. :)
Isztambulban turistaként az élet elég vicces, egyetlen nyaralásomon sem nevettem ennyit. Az ország hivatalos pénzneme a török líra, de elfogadják a dollárt és az eurót is, olyannyira, hogy képesek akár úgy visszaadni, hogy mindhárom valutából kapunk. Következésképp nem mindig találja el az ember, hogy az adott termék ára miben is van megadva, ami mókás szituációkhoz vezethet az alkudozás során. Egyik utolsó vásárlásunkkor történt, hogy mikor épp azon örvendeztünk, milyen sikeresen lealkudtuk 70-ről 15 lírára a kinézett párnahuzatokat, az eladó (János, akinek élete első szerelme, mit tesz Isten, egy magyar lány volt...) eurót kért. Mondtuk, hogy így nem áll az üzlet, de persze végül csak elhoztuk 15 líráért a vásárfiát, bár ez további fél órát és vagy 10 közös fotót igényelt. :)
A törökök vidámak, kedvesek, barátságosak, és nagyon igyekeznek, hogy az odalátogató külföldiek jól érezzék magukat. Isztambulban az embernek nem kell aggódnia, hogy unalmasan telnek majd a napjai, akár vásárolgatni megy oda, akár kulturálódni vágyik, de úgy az igazi, ha nem tűzünk ki célt és nem elvárásokkal telve vágunk neki az utazásnak. Nagyon hálás vagyok a barátaimnak, hogy megszervezték ezt az utat, mert ez a város elképesztő erővel ragadott ki a valóságból, ráadásul életemben először belekóstolhattam kicsit a kelet varázsába... :)
Átlagárak / fő
Helyi gyorsétterem: 10-20 TRY ~ 5-10 EUR
Étterem: 20-40 TRY ~ 10-20 EUR
Kávé: 3-4 TRY ~ 1-2 EUR
Tea: 1-2 TRY ~ 0,5-1 EUR
 |
| életérzés |
 |
| céllövölde |
 |
| utcakép |
 |
| készül a lavas |
 |
| finomságok |
 |
| halpiac (itt tényleg minden van...) |
 |
"Burger King mecset" - nagyon autentikus :)
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése